Kettészakadt az ország: sokfelé már kifehéredett a táj, Budapesten megdőlt a szélrekord
A hétvégétől visszatérnek az éjszakai mínuszok is.
Elvárható döntést hozott Budapest érdekében a kormány a radikális párt szerint azzal, hogy megkötötte a Budapest 21 elnevezésű szerződést.
Losonczy Pál frakcióvezető a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülése előtt tartott sajtótájékoztatóján azt mondta, a kormány most a saját maga által meghúzott nadrágszíjból engedett egy kicsit. Hozzátette: bíznak abban, hogy a szerződésben lévő ígéretek meg is valósulnak.
A taxisrendelet-tervezettel kapcsolatban a frakcióvezető azt mondta, a beterjesztett javaslat eddig a legtámogathatóbb azok közül, amelyeket a főváros és a taxisok „össze tudtak hozni”.